A képen látható nagy méretű (10,5x24 cm) kártyát díszítettem, színeztem és ez a tutorial ennek a kártyadíszítésnek ez egyik lehetséges elkészítési módjáról szól.


Egyelőre hat grafikámból készült nagy méretű kártya egy speciális papírra, ami tetszőlegesen díszíthető mixed-media technikával.
Ezek a grafikák bő víz hatására sem mosódnak el és mérsékelten radírozhatóak azért, hogy maximálisan érzékeltethessük a ceruza hatást.
Így kedvünkre elhalványíthatjuk (néhol teljesen el is tüntethetjük) a vonalakat. 

 
Víztartályos ecsettel felvittem egy halvány rózsaszín árnyalatot a hajtő vonalára, a szemöldökökre, az arcélre és a nyakra.
Akvarellkrétával dolgoztam.

Az arcpírt egy élénkebb pink színnel festettem meg.

A hajra bőségesen vittem fel vizet.
Ebbe folyattam bele az akvarellfestéket.

Narancs színnel színeztem tovább.
A víz hatására a színek szépen összefolytak.

A festékbe durva konyhasót szórtam.
A festék száradása után a só hatására egy szépséges mintázat alakul ki.

Bő víz hatására az arcpírba is belefolyt a haj színezéséhez használt narancs, ezért ezt papírtörlővel itattam fel.

Azokra a helyekre, ahova a legelején halvány rózsaszínt festettem, most lila színnel mentem rá.

Majd ismét világos rózsaszínt használtam a homlokra és az orr vonalának kialakítására.

Az eddig elkészült munkámat hajszárítóval szárítottam meg.

Az arcvonalakat radírozással halványítottam.

Világos mályva színnel megerősítettem az arc körvonalát.

Barna ceruzával a szemöldök és a szemhéjak vonalát színeztem meg.

Lila ceruzával mélyítettem az árnyalatokat a lány nyakán és a szemhéjakon.

Világoskékkel beszíneztem az íriszt.

Az írisz körvonalát megerősítettem egy sötétebb kékkel, a belsejét pedig bevonalkáztam.

A pupillákat és a szemhéj alsó részét fekete alkoholos filccel színeztem.
A pupillát egyből úgy színeztem, hogy kihagytam a fehér fényfolt helyét.

Az orr alsó vonalát és a száj vonalait az alábbi módon emeltem ki alkoholos filccel.

A felső ajkat teljesen beszíneztem bordó színnel, az alsó ajkat pedig csak bevonalkáztam.

Ceruzával átrajzoltam a szem alsó részeit.

A belső és külső szemzugot ugyanazzal a bordó színnel színeztem, mint amivel a szájat is.

Az áll árnyékolását és az orrcimpákat csak jelzésértékűen színeztem meg egy világos ságás-barnás árnyalatú ceruzával.

Különböző zöld árnyalatokkal a virágot színesítettem.

Lila ceruzával erősítettem a szemhéj redőin, a nyak árnyékán és a hajtöveken.

Alkoholos filccel berajzoltam a szempillákat.

Kék színű akvarellkrétával festettem be a hátteret.

Alkoholos filccel itt-ott megerősítettem az arc vonalát, a hajat és a nyak kontúrját.

A papír sarkait lekerekítettem.
Vonalzó mentén apró varrásnyomokat rajzoltam fel alkoholos filccel.

Szerelem témájú szómatrica ívből kivágtam egy kifejezést és annak szavait külön-külön ragasztottam fel.
Annak ellenére, hogy most nem a szerelmemnek készítem ezt a kártyát, hanem egy barátnőmnek, előszeretettel használom ezt a matricaívet, mert pl. témától függetlenül ehhez a címkéhez is kedvemre felragaszthatok belőle akár többet is.

Azért, hogy felakasztható legyen a kártya, két szegecset helyeztem bele Crop a dile szerszámmal.
A szegecsekbe lesz majd belefűzve az akasztóként funkcionáló szalag.

A jobb oldali részt lila akvarellkrétával árnyaltam tovább.

Uni paint markert csöpögtettem rá a képre úgy, hogy közben az arc egészét kitakartam.

Fehér Uni Posca-val tovább pöttyöztem az alkotásomat.

A tutorial itt most befejeződött, bár a kártya még korán sincs kész.
A hátoldalára egy levelet fogok írni annak a kedves barátnőmnek, aki hamarosan hazaérkezik külföldről.
Egészen pontosan még 4 ilyen kártyát fogok elkészíteni, mert az elkövetkezendő két héten belül Olaszországból, Ausztriából, Németországból és az Egyesült Királyságokból is hazajönnek a barátaim.

Amikor végre együtt lesz a csapat, akkor mindenkinek üdvözlésképpen átadom az általam készített kártyákat.

Remélem, hogy hasznos volt számodra ez a lépésről-lépésre tutorial.

Köszönöm, hogy benéztél és elolvastál.
Amennyiben érdekel a kártyák beszerzési lehetősége, úgy kérlek írj a nagymolnar.eszter@gmail.com email címre egy levelet és én válaszolni fogok rá.
Bátran alkoss!

Hozzászólások: 0

Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá

Email címed nem jelenik majd meg nyilvánosan az oldalon. A csillaggal megjelölt mezőket mindenképpen ki kell töltened.*

Ingyenesen letölthető tutorial
Cimkék
art_journal művésznapló mixed_media vegyes_technika naplózás ajándék decoupage dekupázs csináld_magad kreatív_ajándékkészítés díszdoboz napló szalvétatechnika gyurma karácsony dísz házi_gyurma szódabikarbónás_gyurma keményítős_gyurma gyurmarecept porcelángyurma gyurma_díszítése gyurmatuning decoupage_technika szalvéta_technika díszített_gyurma tinta tintázás doboz_díszítése ajándékkészítés kreatív_díszítés festés akrilfesték vízfesték diy_csináld_magad fotótranszfer ragasztásos_fotótranszfer fotó_felragasztása_feszített_vászonra fotó_felragasztása_fára pentart_termékek vintage_girland zászlófüzér egyedi_ajándék zsákvászon_kiegészítő borítékalbum scrapbook kreatív_ajándéktárgy ajándék_készítés_saját_kezűleg scrapbook_technika mappa_készítése víztiszta_előlap tag_készítése kommentkártya pentart_media_ink meglepetés diy_ötlet komment_kártya marabu_festékspray mistelés diy ajándékkártya kreatív_napló alkotás részletfotó kreatív_inspiráció angyalok DIY kreatív_kiegészítő organza_virág mandala gyöngytoll mázpaszta akvarell_technika tag_tutorial akvarell_kréta víztartályos_ecset zselés_toll kreatív_ötlet lépésről_lépésre mini_album fotóalbum albumkészítés kreatív_ajándék ajándékozás tutorial mini_album_tutorial absztrakt_home_dekor Pentart kremes_akrilfestek akrilfestmeny lakasdekoracio kreativ_alkotas ajandekotlet kreativ_ajandek csinald_magad krémfesték transzfer nyaklánc készítsd_magad pentart dekupazs lakkfilc diszites kreativ ajandek absztrakt glamour delicate akrilfestek nyaklanc ekszer smash_book vegyes_napló 366_nap_projekt frottazs lenyomat atdorzsoles kepzomuveszeti_technika stazon akvarell_album akvarell vízvesték diy_album légiesség kreatív_album vászonkép mixed_media_canvas media_ink kőpaszta antikoló_festékek patina_hatás kreatív_alkotás újrahasznosítás workshop műhelymunka monotípia Vylyan_terasz alkotói_hétvége stencil anyák_napja mixed-media fülbevaló ékszer matt_akrilfesték szemeszter esszencia újdonság kreatív_termék cipőtuning régiből_újat felújítás kreatív_újrahasznosítás vászontáska_díszítés textilfesték festősablon vasalható_kövek kreatív_naplózás naplókészítés bőrönd_album scrapbook_album kreatív dekortapasz washi_tape karkötő express_glue kézzel_varrt_napló diy_ékszerek ékszerkészítés decor_clay dekupázs_technika kreatív_ötletek ajándékötlet metál_akrilfesték dekupázsragasztó mini_napló egyedi_napló doddle flow szabadidős_tevékenység akvarell_festmény multifeltfactory gyapjúfilc kosárfonás_újságpapírból csináld_magad_ötletek ajándékötletek dekorfesték alapozó fonás grafikai kártya akvarellfesték akvarell technika diy kártya kreatív ötlet fantázia_arc nyomdázás én-idő Vylyan-terasz kreatív alkotás szabadidő Szemeszter fantázia arcok mixedmedia szemeszter_workshop festészet bőrönd_díszítése pentartó ajándék_házilag multifelt_factory zselés_festőlemez monoprint_technika nyomatok_készítése stencilezés festés_akrillal zselélemez festőlemez mist_permetfesték festés_akrilfestékkel merj_alkotni bátran_alkoss inspirációk