"I: - Ahogy elnézem 'D'-t, már most tiszta ideg a pályaválasztással kapcsolatban. Pedig még bőven van ideje dönteni, nem? 

 E: - Ne is mondd! Kicsinálja magát ezzel  "Az osztályban már mindenki tudja, hogy mi lesz, csak én nem" aggódásával. Mintha mindenáron, azonnal választ kellene adnia rá. 

 I: - Frusztrálja a többiek tudatossága?

 E: - Részben. Tudod, jó, hogy van nekik ez a kötelezően ledolgozandó 50 órás munka. Sokáig volt egy elképzelése arról, hogy mi szeretne lenni. A kötelező munkáját egy ilyen intézményben töltötte. Az áhított munkakört kipróbálta. Mára legalább sziklaszilárdan tudja, hogy azt a munkát, amit sokáig elképzelt magának, biztos, hogy nem szeretné csinálni.

 I: - Akkor ez a felismerés is okozhatta a törést.

 E: - Okozhatta. Igazából nem tudom, hogy mi a jó viselkedés részünkről. Biztos, hogy nem fogjuk neki megmondani, hogy márpedig ezt vagy azt csináld! Folyamatosan erősítjük benne azt, hogy még nem kell döntést hoznia, de ha meghozza, mi támogatni fogjuk. Annyi mindent kipróbálhat még. Ki kell tapasztalni, hogy mihez tud szeretettel kapcsolódni.  Amivel dolga van, az úgy is 'hívni' fogja. Ez egy folyamat.

 I: - Nálad hogy volt ez annak idején? Elmesélted neki a saját példádat?

 E: - Hah... Nekem az anyám azt mondta annak idején, hogy márpedig a közgazdaságira kell menned, mert az jó szakmát ad! 'D'-vel ellentétben nekem volt konkrét elképzelésem arról, hogy én táncosnő szeretnék lenni. Anyu elkísért a felvételire (de végig szkeptikus volt) és amikor az utolsó rosta után közölték, hogy "sajna, de úgy ítélték meg, hogy alacsony vagyok, és fellebbezésnek helye nincs", akkor hazafelé azt mondta, hogy "Na látod! Előre megmondtam, hogy kár megpróbálni! Jó lesz neked a számviteli szakon! Az legalább normális szakmát ad!". Aztán, amikor félévkor behívták őt a közgazdaságiba, mert három tantárgyból bukok, akkor jött az, hogy "Miért okozol nekem csalódást?". Anyukám ilyen formán, aggódva, nekem mindig a 'legjobbat' akarva szeretett engem. Mára sikerült megértenem ennek a fajta szeretetnek a metódusát, és tudok nevetni rajta, de mondjuk akkor nagyon nem volt vicces. Valószínű, hogy 'D'-nek sem vicces a saját, jelenlegi állapota. Már majdnem 40 éves voltam, amikor végre jött az igazi szikra, hogy mivel is szeretnék igazán foglalkozni, és ezáltal hogyan tudom a világot jobbá tenni. Addigra ért meg rá a helyzet, és én magam is. "

Az összes részletfotót egyben ITT tudod megnézni.

Hozzászólások: 0

Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá!

Az email címed nem lesz nyilvános. A kötelezően kitöltendő mezőket megjelöltük.*