"E: - Kimondhatatlanul szeretlek!

 D: - Én is úgy szeretlek téged! 

 E: - A ma történt szörnyű baleset kapcsán felidéztem magamban azt a napot, amikor én is majdnem elveszítettelek téged. 

 D: - Ez az volt, amikor 24 hetes várandós voltál velem és egyik reggel hirtelen vérezni kezdtél?

 E: - Igen, az. Rettenetes volt az a nap. Nagyon féltem. A kórházig vezető utat végigimádkoztam, és közben tűélesen arra koncentráltam, hogy adsz-e életjelet magadról. Csak egy parányi jelet. Ez az út épp ezért egy örökkévalóságnak tűnt. Odaérve rögtön megvizsgáltak, futtában kikérdeztek mindenről, és közben  már rohantak velünk a szülőszobára. Azt sem tudtam, hogy mi van, vagy mi lesz. Bekötöttek egy kanült, onnantól kezdve azon keresztül kaptuk az infúziót és a különböző - célzottan neked szánt - injekciókat. Nyugtattak, hogy próbáljak lazítani. A mellettünk levő szülőszobákból közben az elementáris küzdelem hangjai szűrődtek át. A mindent elsöprő megszülni és megszületni akarás jellegzetes hangjai. Én pedig csukott szemmel zokogva azért könyörögtem, hogy te még ne akarj e világra jönni! Kértem tőled, hogy segíts nekem és még ne akarj megszületni! Még ne! Most még nincs itt az idő...

 D: - Milyen borzalmat élhetnek át a mai szomorú és tragikus baleset érintettjei? Én is pont 16 éves vagyok, belegondolni se nagyon merek... Miért kellett ennek megtörténnie?

 E: - Nem tudom kincsem. Nem tudom. Erre már nincsenek szavak... Figyelj, már az sem érdekel, ha legközelebb is kulcs nélkül mész el itthonról, és eszeveszetten dörömbölsz, amikor hazaérsz. Csak kérlek, érj haza, épségben!" 


A tegnap történt lesújtó baleset mélyen megérintett mindenkit, közte engem és a családomat is. Mélységesen együttérzek a szülőkkel, hozzátartozókkal. Szívből kívánom, hogy a tragédia feldolgozásához, elviseléséhez, legyen elég ereje minden érintettnek.


Hozzászólások: 0

Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá!

Az email címed nem lesz nyilvános. A kötelezően kitöltendő mezőket megjelöltük.*