"T: - Hihetetlen, de ha nem vetted volna észre, eddig egyszer sem kérdezted meg, hogy tetszik-e nekem az elkészített oldalpárod? Ennyire nem érdekel már a véleményem?

 E: - Ezt teljesen magamnak csinálom. De ha már megpendítetted ezt a húrt, akkor hadd szóljon! Mondd meg már nekem légyszíves, hogy te mégis mit látsz, ha erre az alkotásra nézel!?

 T: - Hát, talán valami bordó bolygókat. Vagy, várjál csak! Most hirtelen eszembe jutott, hogy amikor oviba jártam, totál ilyen kerek lámpák lógtak le a plafonról, csak azok fehérek voltak. Igen, ilyenek, de tényleg! Most ez villant be hirtelen. (láthatóan elmélázik)

 E: - És ez szimpatikus emlékként jön fel neked? Jó erre visszagondolnod?

 T: - Hát persze, én imádtam ezt az időszakot... Tudod, most annyi minden eszembe jutott még: az akkor nagy kedvenc kék kantáros szoknyám, a térdig felhúzott zoknik, az, hogy mindenkinek bili-fazonra levágott haja volt, és az a tipikus ovi-illat.... Jaj, de jó volt! Visszamennék!

 E: - Az, hogy benned valójában mit indít el egy alkotásom látványa - egészen addig, amíg meg nem osztod velem - nem tudom. De, mi van akkor, ha egy másik oldalpárra ránézve esetleg fájó, negatív, rossz emlékek jönnek fel belőled? Lehet, hogy akkor egyszerűen csak kijelented, hogy neked egyáltalán nem tetszik az az adott alkotás. De akkor ezzel az információddal nem tudok mit kezdeni. Ami nekem belülről jön késztetés, annak utat adok. Kifejezek. Így, vagy úgy. Persze, megkérdezhetem, hogy tetszik-e neked, de az arra adott válaszod, valójában nem az én munkámat fogja minősíteni."


Elgondolkodtató, nem?

Egyben az összes inspirációs fotót ITT tudod megnézni.

Hozzászólások: 0

Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá!

Az email címed nem lesz nyilvános. A kötelezően kitöltendő mezőket megjelöltük.*