"I: - De klassz kis házikók! Rémlik, hogy ilyeneket mintha már láttam volna más munkádon is.

 E: - Jól emlékszel. Nem ilyeneket láttál, hanem pontosan ugyanezeket.

 I: - Hogyhogy ugyanezeket?

 E: - Úgy, hogy szétvágtam az előző alkotásomat és beépítettem ebbe az újba.

 I: - Azta! Nem sajnáltad?

 E: - Egyáltalán nem. Sőt! Már nem is tetszett az az alkotásom. Az utóbbi egy évben már csak pakolgattam egyik helyről a másikra. Ezek a ház formák tetszettek, a körítés viszont szörnyű volt. Rá se bírtam nézni. Így kivágtam ezeket az elemeket, amiket beépítettem ide a naplóba, a többi részt pedig szívfájdalom nélkül a kukába hajítottam. Még csak nem is gondolkodtam el rajta, hogy azokat is újra felhasználom. Egész egyszerűen nem volt jó az energiája, így megváltam tőle. Felszabadító érzés volt.

 I: - Nekem bizarr dolog lenne szétvágni egy korábbi alkotásomat.

 E: - Régebben én is így gondoltam, mára ez már megváltozott. Az alkotások, amiket szétszedek ilyen módon, azok új értelmet nyernek. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, amikor építőkockából építesz egy házat. Pont olyat, amilyet épp most szeretnél és amilyen megjelenik a gondolataidban. Megépíted, örülsz neki, nézegeted. Aztán kerülgeted egy darabig, míg végül rájössz, hogy nem is tetszik annyira. Mire gondolsz egyet, szétszeded és máshogy megépíted. Olyanra, ami most gyönyörködtet és jóleső érzéssel tölt el.

 I: - De hiszen így egy emléket tüntetsz el...

 E: - Szó sincs erről. Nem tűntetem el, csak áttranszformálom. Nyugodtan gondolj bele abba, hogy így milyen lehetőségek nyílnak meg előtted. Ez nem egy kötelezően választandó út. Ez egy potenciál."

Az összes részletfotót egyben ITT láthatod.

Hozzászólások: 0

Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá!

Az email címed nem lesz nyilvános. A kötelezően kitöltendő mezőket megjelöltük.*