"E: - Múlt héten megtaláltam anyunál az egyik könyvespolcon egy 2004-től 2008-ig vezetett naplómat. Már azt hittem, hogy elhagytam valahol, erre tessék, mégis meglett.

 I: - Hadd találjam ki: leültél és elkezdted olvasgatni. 

 E: - Konkrétan elolvastam az egészet. Izgalmas érzés volt újra látni egy-egy akkori tapasztalás leírását. Az az időszak egyébként rengeteg mindenre megtanított. Egy intenzív tanulási folyamat volt. Ha címet kellene neki adnom, akkor úgy nevezném el, hogy "Hála".

 I: - Ez a pár év megtanított igazán hálásnak lenni?

 E: - Biztos megesett már veled is, hogy szembesültél azzal, hogy valamit vagy valakit elveszíthetsz. Aztán az mégsem következett be, és te akkor nagyon hálás voltál ezért.

 I: - Igen, volt ilyen és most is van.

 E: - Velem is megesett ez így. De aztán ahogy telt-múlt az idő, valahogy újra természetessé vált az, hogy az a valaki vagy valami - akit/amit előzőleg majdnem elveszítettem - újra ott van nekem, ismét mellettem van. Örültem neki, jobban féltettem egy ideig, aztán lassan megint megszokott lett. Egy idő után pedig minden visszazökkent a régi, megszokott kerékvágásba, jöttek új élethelyzetek, amivel foglalkoztam és ez a 'majdnem elveszetés' érzése elhomályosult.

 I: - Valóban, rövidebb-hosszabb idő után valahogy megint természtes lesz a helyzet.

 E: - Viszont ez az időszak rámutatott arra, hogy az élet olyan képlékeny, a jelen helyzetek és pillanatok ajándékok, amikért most már képes vagyok hálát érezni. Nem túlzok. Egy kiragadott sztorit hadd meséljek el. Épp ebben a naplóban rögzítettem azt a történetet, amikor egy kockázatos, nagy műtéten estem át. Mindig emlékezetes marad, hogy a műtét utáni napokban bejött hozzám a kórházba 'P' a barátnőm és 'A' a párja meglátogatni. 'A' szakács, Olaszországban séf és istenien főz. Említettem nekik, hogy számomra is furcsa a jelen helyzet, de úgy ennék egy jó paradicsomlevest. Két óra múlva életem legfinomabb paradicsomlevesét kóstolhattam. Izzóan piros, forrón gőzölgő, táplálóan sűrű levest főztek nekem. Abba a levesbe nem csak a sok gyógyító összetevőt keverték bele, hanem az éltető szeretetet, életenergiát is belefőzték. Az a tény, hogy én ott egyáltalán kérhettem és kaptam valamit, és hogy volt kitől (!), már maga ajándék volt. Sírtam, annyira jól esett. 

 I: - Akkor gondolom, minden egyes alkalommal, amikor paradicsomlevest eszel, ez a történet eszedbe jut.

 E: - Igen, hogyne! De nem csak olyankor. És itt most nem csak a paradicsomlevesről van szó. Biztos érzékeled te is, hogy mi van mind e mögött. Most már képes vagyok arra, hogy a természetesnek tűnő pillanatokban is felismerjem és észrevegyem az ajándék-pillanatokat. És ezért hálás vagyok."

Az összes részletfotót egyben ITT láthatod.

Hozzászólások: 0

Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá!

Az email címed nem lesz nyilvános. A kötelezően kitöltendő mezőket megjelöltük.*