"E: - Olyan jó látni a környezetemben azt, hogy egyre több embernek sikerül megvalósítania azt, amit elképzelt valamikor!

  I: - Egészen biztos, hogy nem pottyan az ölükbe csak úgy a megvalósítás, hanem megdolgoznak érte. Úgy, ahogy te is.

 E: - Elképzelem, hogy milyen sokan lehetnek azok, akik megálmodnak maguknak valamit, aztán egy legyintéssel elhessegetik, mert hirtelen azt gondolják, hogy ez nekik úgysem sikerül.

 I: - Ha tudnád, hány ilyen emberrel van dolgom nap, mint nap! Végig sem gondolják az eshetőségeket, sőt, nem is adják meg önmaguknak a lehetőséget arra, hogy megpróbálják. Legyintenek, mert nem hisznek magukban. Amikor pedig nagy nehezen eljut odáig, hogy már éppen rászánná magát arra, hogy elindul az úton, mindig akad egy 'jóakaró', aki meggyőzi arról, hogy miért hülyeség megpróbálni.

 E: - Az alkotni vágyók többsége ugyanilyen. Távolról nézegetik, hogy mások milyen ügyesen és szépen alkotnak és azt gondolják, hogy ők erre nem képesek. Amikor először szembesülnek azzal, hogy milyen sok lehetőség áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy felébresszék magukban a művészt, csak csodálkoznak. Amikor műhelymunkán félve kipróbálják az egyes technikákat, aztán egyre bátrabban ötvözik azokat, olyankor van egy tipikus arckifejezésük az alkotóknak. Felhúzzák egyik vagy mindkét szemöldöküket, nagyobbra nyitják a szemeiket, az állukat finoman behúzzák a nyakuk felé és egy halvány mosoly ül ki az arcukra. Közben arra gondolnak, hogy "ezt nem hiszem el, hogy én csinálom". Ezt onnan tudom, hogy kérdezés nélkül elmondják. És ilyenkor megtörténik a csoda: megtapasztalják végre, hogy az alkotás tulajdonképpen eddig is bennük volt, a részük volt. És akkor van, aki bátran, van, aki méltóságteljesen, de kibontják a szárnyaikat és megkezdik saját csodálatos repülésüket."

Az összes részletfotót egyben ITT tudod megnézni.

Hozzászólások: 0

Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá!

Az email címed nem lesz nyilvános. A kötelezően kitöltendő mezőket megjelöltük.*